Használati
útmutató

Volt egyszer egy Shakespeare-színész, aki nagy hírnévre tett szert egyszemélyes előadásaival, amelyek során klasszikus művekből olvasott, illetve mondott el részleteket. Előadását mindig a 23. zsoltár drámai elszavalásával zárta. Kivétel nélkül minden este, amikor a színész elkezdte szavalását – Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm –, a tömeg feszülten figyelt. A zsoltár végén pedig viharos tapssal, fennállva ünnepelték a színészt, aki hihetetlen képességgel keltette életre a sorokat.

Egyik este azonban, éppen amikor a színész a 23. zsoltár szokásos elmondására készült, egy fiatalember felállt a nézőtéren, és így szólt:
– Uram, megengedné, hogy ma este én mondjam el a 23. zsoltárt?
A színészt meghökkentette ez a szokatlan kérés, de megengedte neki, hogy előrejöjjön, kiálljon a színpad közepére, és elszavalja a zsoltárt. Gondolta, hogy egy gyakorlatlan embernek a képessége úgysem vetekedhet az ő tehetségével.
A fiatalember halk hangon kezdte szavalni a zsoltár szavait. Amikor a végére ért, nem volt taps. Nem állt fel a közönség a tetszését kinyilvánítani, mint más estéken tette. Csak sírást lehetett hallani. A nézőket annyira meghatotta az előadása, hogy minden szem megtelt könnyel.
A színész döbbenten fordult hozzá:
– Ezt én nem értem. Én már évek óta szavalom a 23. zsoltárt. Egy egész élet gyakorlata és tapasztalata áll mögöttem, de soha nem voltam képes úgy meghatni a közönséget, ahogy ön tette ma este. Mondja, mi a titka?
A fiatalember alázatosan így felelt:
– Nos, uram, ön ismeri a zsoltárt, én pedig ismerem a Pásztort!

Ebben a kiadványban igyekeztünk összegyűjteni a magyar keresztény könnyűzene azon műveit, amelyek szerintünk a templomok falain belül a leginkább közelebb tudják segíteni a híveket az Istennel való találkozáshoz. Azonban már most muszáj leszögezni, hogy semmit sem ér a DÚR könyvnek a forgatása és az énekek eléneklése, ha a saját életünkben nem törekszünk arra, hogy ismerjük a Pásztort. A Pásztor egyszerűen fölötte áll a zenei igényességnek és a liturgiai alázatnak.

A kiadvány célja tehát, hogy segítsük a működő és a leendő gitáros kórusokat, zenekarokat, akik szentmisén vagy szentségimádáson szeretnének szolgálni. Az új dalok megtanulásához nagy segítséget jelenthetnek a felvételek, amelyek a Főoldalon érhetőek el a kották pdf változataival és a dalok szövegeivel egyetemben.

Nagy valószínűséggel nem pontosan ezt a 191 éneket választotta volna ki egy másik csapat, ha a mi helyünkben lettek volna. Bármennyire igyekeztünk objektív mércéket (is) alkalmazni, a mi személyiségünk, imádkozási szokásaink, élményeink, lelki állapotunk (és persze a gyűjtés tökéletlensége) nagyban befolyásolták, hogy melyik dalok kerültek bele ebbe a válogatásba. Elsődlegesen azt tartottuk szem előtt, hogy melyik énekekkel tudunk mi imádkozni, melyik énekeken érezzük, hogy a Szentlélek tud benne és általa működni. A honlap nyitottsága szerencsés lehetőséget biztosít arra, hogy bővítsük idővel a repertoárt – hogy bekerülhessenek azok az énekek, amik szintén Isten nagyobb dicsőségét szolgálják, de elsőre elkerülték a figyelmünket.

A szentmisék énekrendje

A Katolikus Egyház hivatalos, nyilvános istentisztelete a liturgia, amelynek célja az Isten dicsőítése és az ember megszentelése (vö. Sacrosanctum Concilium 10). Ennek legfontosabb eleme a szentmise, ami egész keresztény életünk csúcsa és forrása, hiszen benne valóságosan találkozhatunk Urunkkal, Jézus Krisztussal, aki a kenyér és a bor színe alatt nekünk adja önmagát, és ezáltal alakít és megszentel bennünket. Bár a szentmise lényege az utolsó vacsora óta változatlan, formája és felépítése az évszázadok során sokat változott, csiszolódott és gazdagodott, hiszen végzői – a hagyomány megtartása mellett – mindig keresték azt is, hogy az adott kor emberének lelkét hogyan lehet legjobban Istenhez emelni. A szentmisén elhangzó énekek és zene tekintetében sincs ez másként. A lényege mindig az, hogy a liturgia szerves részeként segítse az ünneplést és az ember Istenhez emelkedését, és ennek érdekében legyen szent, művészi és egyetemes (Szent X. Piusz pápa 1903-ban az egyházi zenéről kiadott Tra le sollecitudini motu propriója alapján), de a konkrét időben és helyen megvalósuló formája változó, ami függ az adott plébániai közösség összetételétől, a helyi szokásoktól, a helyi kórus korlátaitól vagy éppen a szentmisét bemutató pap ízlésétől. A jelenleg hatályos liturgikus rendelkezések meg is engedik ezt a formai változatosságot, hiszen a szent zene és ének semelyik fajtája sincsen kizárva az istentiszteletekből (vö. A Római Misekönyv Általános Rendelkezései, 41). Az alapvető kérdés tehát egy szentmisére készülve nem az, hogy milyen kórussal, milyen stílusú énekeket, milyen hangszereken adhatunk elő, hanem az, hogy amit előadunk, az megfelel-e a liturgikus előírásoknak, és lehetőségeinkhez mérten valóban a legszentebb, legművészibb és legegyetemesebb-e? Az igazi probléma pedig nem az, ha esetleg valamit elrontunk benne, hanem az, ha a szolgálatunkat félvállról vesszük, és nem is akarjuk a legjobbat és legszebbet adni Istennek és a hívő közösségnek.

Mivel a szentmise irányítója mindig a püspök vagy a celebráló pap (vö. A Római Misekönyv Általános Rendelkezései, 92), a kántori vagy kórusvezetői munka nagy alázatot kíván. Az énekrend összeállításával és a hangszerek kiválasztásával, de például a kórus elhelyezkedésével kapcsolatosan is egyeztetni kell a miséző pappal, és ha ellenkeznek a vélemények, tudnunk kell, hogy végső soron övé a döntés joga. Természetesen, ha alázatosan és jó szándékkal végezzük a feladatunkat, akkor a pap valószínűleg hálás lesz szolgálatunkért, és ő is meghallgatja véleményeinket és javaslatainkat. Törekedni kell arra, hogy a hívek be tudjanak kapcsolódni az éneklésbe, vagyis több olyan éneket is válasszunk egy szentmisére, amit már jól ismernek, és ne csak teljesen újakat, amiket egyedül a kántor vagy a kórus tud énekelni.

A szentmise énekei két csoportra bonthatók: vannak ún. állandó énekek (ordinárium) és változó énekek. Az állandó énekek az „Uram irgalmazz” (Kyrie); a „Dicsőség” (Gloria); a „Szent vagy” (Sanctus) és az „Isten Báránya” (Agnus Dei). Ezek a liturgia szerves részei. Nem lehet őket elhagyni, vagy helyettük mást énekelni, illetve a szövegüket megváltoztatni. A változó énekek a „Bevonulási ének” (Introitus); a „Felajánlási ének” (Offertorium); az „Áldozási ének” (Communio) és a „Kivonulási ének” (Exodus). Ezek minden misében változnak és szabadabban lehet őket kiválasztani, de figyelni kell arra, hogy megfeleljenek az adott liturgikus időszaknak és alkalomnak. A „Válaszos zsoltár” (Graduale) és az „Evangélium előtti vers” (Alleluja vagy Tractus) külön kategóriát képeznek, hiszen bár minden szentmise szerves részei, a szövegük nap mint nap változik.

0. Gyülekező ének

  • Hivatalosan nem része a szentmise énekrendjének, de sok helyen szokás énekelni a szentmise kezdete előtt. Ennek célja a szentmisére való ráhangolás.
  • Műfajában a kezdőénekhez hasonlít, ajánlott lehet a Szentlélek hívása.
  • Az atyával mindenképpen egyeztessük, ha a csengőhúzás előtt ilyen funkciójú éneket éneklünk!

1. Introitus (Bevonulási ének)

  • Minden énekes szentmisében helyet kap. Rögtön a mise elején – általában csengőszó után – kezdődik, s addig tart, míg a papság és az asszisztencia a szentélyben el nem foglalja a helyét.
  • Érdemes az atyával egyeztetni, hogy mielőtt meghúzzák a csengőt, nézzenek rá a zenekarvezetőre, hogy készen állnak-e (hangolás, hangosítás, illetve elő van-e készítve a kezdőének kottája). Figyeljünk arra, hogy időben készüljünk el, ne az énekesek miatt csússzon a mise kezdési időpontja!
  • Nagy ünnepeken a bevonulás lehet sokkal hosszabb is a szokásosnál (pl. a hosszabb bevonulási útvonal vagy a tömjénezés miatt). Ezt mindenképpen kérdezzük meg előre az atyától, és ilyen esetekben több, vagy hosszabb énekekkel készüljünk! A bevonulási ének ne legyen se túl rövid, se túl hosszú! Alapvetően nekünk kell alkalmazkodni a liturgiához, nem a papnak kell hosszasan várnia az ének végére.
  • Lehet ünnepélyes, zengő, hiszen örömmel gyűltünk össze Krisztus terített asztalához. Énekeljünk az aktuális ünnepre vagy eseményre utaló dalt (pl. Mária-énekek, szentek énekei stb.)! A Misekönyv tartalmaz minden szentmisére egy ún. „kezdőéneket” (kettő-négy soros szentírási részlet), amit csendes miséken az atya olvas fel az ének helyett. Ha ezt előre megnézzük, ez is adhat ötletet ahhoz, hogy milyen bevonulási éneket válasszunk.

2. Kyrie (Uram irgalmazz) – állandó rész

Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!
Krisztus, kegyelmezz! Krisztus, kegyelmezz!
Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!

  • Célja a bűnbánat felindítása és Isten irgalmának a kérése. Előtte a végszó, amit a pap mond: „Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, bocsássa meg bűneinket és vezessen el az örök életre!”

3. Gloria (Dicsőség) – állandó rész

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek. Dicsőítünk Téged, áldunk Téged, imádunk Téged, magasztalunk Téged, hálát adunk Neked nagy dicsőségedért, Urunk és Istenünk, mennyei Király, mindenható Atyaisten. Urunk, Jézus Krisztus, egyszülött Fiú, Urunk és Istenünk, Isten Báránya, az Atyának Fia, Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk; Te elveszed a világ bűneit, hallgasd meg könyörgésünket! Te az Atya jobbján ülsz, irgalmazz nekünk! Mert egyedül Te vagy a Szent, Te vagy az Úr, Te vagy az egyetlen Fölség, Jézus Krisztus, a Szentlélekkel együtt, az Atyaisten dicsőségében. Amen.

  • Közvetlenül a Kyrie (Uram irgalmazz) után jön. Vasárnap, főünnepeken és ünnepeken énekeljük a Direktórium útmutatása szerint, de néha énekelhető akár hétköznapokon is.
  • Adventben és Nagyböjtben nem énekeljük!

4. Graduale (Válaszos zsoltár)

  • Vasárnap és főünnepeken, vagyis amikor az evangélium előtt két olvasmány van, akkor az Olvasmány és a Szentlecke között hangzik el, kisebb ünnepeken és hétköznapokon pedig, amikor csak egy szentírási rész van, akkor az első olvasmány után.
  • Bár a gyakorlatban sajnos sok helyen elhagyják, a liturgikus előírások szerint minden szentmisében kötelező, hiszen fontos funkciója van: válasz az előtte elhangzott olvasmányra, s lehetőség arra, hogy a hallott üzenetet magunkba fogadjuk.
  • A Misekönyvben minden szentmisére van előírt zsoltár, amit többféleképpen lehet felolvasni, leggyakrabban a hívek ismétlik a refrénszerű választ. Énekes misén a legjobb megoldás az, ha ezt az előírt zsoltárt tudjuk megzenésítve előadni. Ezt mutatja be a „Mise gitáron” zsoltárja. Ha nem ezt a módot választjuk, akkor olyan dalt próbáljunk énekelni, amely elmélyíti az elhangzott olvasmány vagy az adott liturgikus időszak gondolatait, s amely egyértelműen valamelyik zsoltár szövegére íródott.

5. Alleluja, vagy Evangélium előtti vers

  • A válaszos zsoltár, vagy a második szentírási rész (Szentlecke) után hangzik el, de mindenképpen az Evangélium előtt. Az Evangélium felolvasását készíti elő, azt teszi ünnepélyesebbé. Éppen a kiemelt tiszteletadás miatt állva énekeljük.
  • Nagyböjt kivételével ez mindig „alleluja”, ami alapvetően egy vidám, örömteli ének. A Misekönyvben minden szentmisére elő van írva az adott evangéliumhoz tartozó alleluja vers, amelynek el kellene hangoznia úgy, hogy előtte is, utána is felcsendül az alleluja. Erre nagyon jó megoldás, ha olyan éneket választunk, amelynek a refrénjében kizárólag „alleluja” szerepel. Ezt elénekeljük egyszer, majd az előírt verset valaki felolvassa vagy elénekli (esetleg néhány egyszerű akkorddal kísérve), végül pedig ismét alleluját éneklünk. Ezt a módot mutatja be a „Mise gitáron” allelujája, ám ez könnyedén átültethető más dalokra, más dallamvezetésekre is.
  • Ha valamiért nem tudjuk beolvasni a Misekönyv előírt versét a két alleluja éneklés közé, akkor is olyan éneket válasszunk, aminek a refrénje csak alleluját tartalmaz, csak ebben az esetben a dalhoz írt versszakot énekeljük, ügyelve arra, hogy passzoljon a felolvasandó evangéliumhoz.
  • Nagyböjtben nincs alleluja, helyette az „Evangélium előtti verset” (Tractust) olvashatjuk fel vagy énekelhetjük a Misekönyvből, s ezt egy dicsőítéssel lehet kísérni (előtte és utána). Ezek a dicsőítések a következőek lehetnek:
    • Jézus, add, hogy Hozzád térjek, Veled haljak, Veled éljek!
    • Áldunk Téged, Krisztus, örök dicsőség Néked!
    • Krisztus, Isten Igéje, Néked zeng a dicsőítés.
    • Jézus, dicsér a mindenség!
    • Dicsőség és hála légyen Néked, Urunk, Jézus!
  • Ajánlott a felsorolt dicsőítések megzenésítése, vagy olyan énekrészlet választása, amely témájában közel áll valamelyik dicsőítéshez. (Pl. a „Ki tudná megmondani” dal refrénje, vagy több taizéi ének is alkalmas lehet, amelyek ebben a kiadványban nem szerepelnek (Ó, halld meg, Uram; Áldott légy, Uram)).

6. Offertorium (Felajánlási ének)

  • Az egyetemes könyörgések (hívek könyörgése) után következik, s a szentmise második főrészének elején az adományok előkészítését és a felajánlási cselekményt kísérjük ezzel az énekkel. Mint a bevonulási éneknél, itt is fontos figyelni arra, hogy ne legyen az ének se túl rövid, se túl hosszú, ne kelljen az atyának még percekig állnia és várnia az oltárnál. A felajánlás is lehet a megszokottnál hosszabb, ha az adományokat a hívek hozzák fel, vagy ha van tömjénezés.
  • Viszonylag szabadon választható ének: a kenyér és a bor, valamint önmagunk felajánlásához illő, alázatos hangvételű dalt válasszunk.

7. Sanctus (Szent vagy) – állandó rész

Szent vagy, szent vagy, szent vagy, mindenség Ura, Istene!
Dicsőséged betölti a mennyet és a földet. Hozsanna a magasságban!
Áldott, aki jön az Úr nevében. Hozsanna a magasságban!

  • A pap által mondott vagy énekelt hálaadó imádság (prefáció) végén énekeljük. Az előtte levő végszó általában: „… vég nélkül (/hálás szívvel) mondjuk (/énekeljük/zengjük)…”

8. Agnus Dei (Isten Báránya) – állandó rész

Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit: irgalmazz nekünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit: irgalmazz nekünk!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit: adj nekünk békét!

  • A Miatyánkot és a békeadást (kézfogások) követően, a kenyértörés közben énekeljük, s ezzel már a szentáldozásra készülünk, Isten irgalmát és a békét kérve.
  • Ha a kenyértörés hosszabb ideig tart, vagyis a papnak sok ostyát kell megtörnie vagy a tabernákulumból több cibóriumot elhoznia, akkor ezek az énekelt kérések többször is megismételhetők.

9. Communio (Áldozási ének)

  • Megvárjuk, amíg a pap áldozik (két szín alatt), s ha ő befejezte, akkor kezdhetjük az éneket. Énekesként vagy zenészként érdemes lehet elsőként menni áldozni, hogy minél hamarabb elkezdődhessen az Istennel való találkozás megélését segítő ének. Az is jó lehet, ha előre megbeszéljük az atyával, hogy a kórus tagjait a szentmise után áldoztassa meg. A kórus tagjainak legyen fontos az áldozás!
  • Szentáldozás alatt az Oltáriszentségről vagy Jézusról szóló éneket énekeljünk, ami kifejezi a most megtörtént bensőséges találkozást!
  • Az áldozásnál a legkritikusabb, hogy a zenekar képes legyen reagálni a liturgikus eseményekre – ha elhúzódik az áldoztatás, akkor legyen tartalékban olyan ének, ami még játszható, ismételhető.
  • Érdemes figyelni arra, hogy miután a pap leült, még maradjon idő a szent csendre, imádságra, ezt ne helyettesítsük vagy nyomjuk el semmilyen énekkel. Inkább előbb legyen vége, mint később!

10. Exodus (Kivonulási ének)

  • Áldás és elbocsátás utáni ünnepi ének, ami a kivonulást kíséri.
  • A liturgia szerint már nem tartozik a miséhez.
  • Kapcsolódhat az aktuális naphoz, szólhat Máriáról, a szentekről, nagyobb szabadsággal választhatjuk ki.
  • Különleges alkalmakkor a Himnuszok éneklésére is szükség lehet.

A szentmise állandó énekeinek szövege kötött, ettől a liturgiában elvileg nem térhetünk el. A gyakorlatban előfordulhat azonban olyan eset, hogy bár egy ének szövege kissé eltér a hivatalos liturgikus szövegtől, és így a választása nem a legmegfelelőbb, különböző okok miatt (pl. mert a helyi hívek más énekeket tudnak énekelni, vagy egy éneket zeneileg bonyolultnak érzünk, vagy a próbája halmozottan időigényes volna (pl. zsoltár átirat)) mégis úgy ítéljük meg, hogy az adott helyzetben azt kell választanunk. Kiadványunkban erre való tekintettel az énekek ajánlásánál feltüntettünk egy „legjobb” megoldást (**), és egy „vállalható” megoldást (*). Ha a legjobb megoldások szerint válogatjuk össze az énekeket, akkor a liturgikus előírásoknak teljes mértékben megfelelünk. Törekedjünk arra, hogy ez minél több alkalommal így legyen!

Gyakorlati ajánlások

Az énekrend összeállítását érdemes az adott szentmise olvasmányainak átolvasásával kezdeni. Ha vannak olyan énekek, amik kapcsolódnak az Olvasmányhoz, Szentleckéhez vagy az Evangéliumhoz (ebben segítségünkre lehet az Adoremus vagy az igenaptar.katolikus.hu), akkor jó, ha ezeket beemeljük az énekrendbe. Az Alleluja versét, illetve a zsoltárt is innen érdemes átvenni, akár szó szerint, akár csak a napi zsoltár szövegéhez közel álló zsoltárfeldolgozás által. Fontos szempont még, hogy az egyházi évben hol helyezkedik el a szentmise: adventi és nagyböjti időben a bűnbánati énekeket, karácsonyi és húsvéti időben az ünnepkör énekeit részesítsük előnyben! Nagyon hasznos, ha a kórusvezető ismeri és használja az évente megjelenő és minden sekrestyében fellelhető Direktóriumot, amely minden egyes napra eligazítást ad az ünnepekről, olvasmányokról, liturgikus rendelkezésekről. A DÚR könyv végén az egyházi év különböző ünnepeire, időszakaira vonatkozóan is található ajánlás. Mise előtt egyeztessünk mindenképpen az atyával is, hiszen lehetséges, hogy tömjénezés, hamvazkodás, keresztelő, litánia vagy bármi más miatt speciális énekrendet szükséges összeállítani.

Fontos célunk, hogy a híveknek lehetőséget adjunk az énekekbe való bekapcsolódásra. Ennek alapfeltétele, hogy kivetítsük az énekek szövegeit. Ha csak egyszeri alkalommal szolgálunk egy templomban, ahol nincsen vetítési lehetőség, akkor a nyomtatott énekszövegek is megfelelhetnek a célnak. Ha hosszútávon szolgálunk egy templomban, mozgassunk meg minden követ annak érdekében, hogy kivetíthetővé váljanak az énekek szövegei! A DÚR énekei elérhetőek az ingyenes Diatár nevű énekvetítő programban.

A próbákat tekintve nagyon különböző igénye van az egyes zenekaroknak létszámtól, zenei képzettségtől, összeszokottságtól függően. Számunkra fontos tapasztalat, hogy a szentmise előtt közvetlenül próbáljuk végig legalább egyszer az összes éneket, ami a gyakorlati hasznosságán felül ráhangol bennünket a szentmisére, a jelenlétre, és segít abban, hogy a liturgia alatt ne csak a zenei megvalósításra koncentráljunk, hanem tudjunk lélekkel jelen lenni, imádkozni is.

A zenekar elhelyezkedése nagyban függ az adott templom adottságaitól, a zenekar méretétől, az esetleges hangosítástól illetve a zenekari hangszerektől. Jó, ha arra törekszünk, hogy ne legyen a zenekar középpontban, kifejezve azt, hogy nem koncertet adunk, hanem szolgálunk, és számunkra is Jézus van a szentmise fókuszában. A legszerencsésebb elhelyezkedés talán, ha az ambóval ellentétes oldalon a padok előtt helyezkedik el a zenekar. Ennek előnye, hogy tudnak félig az oltár felé, félig a hívek felé fordulni, így egyszerre vehetnek részt a szentmise cselekményeiben, látják, ha rövidíteni vagy éppen hosszabbítani kellene egy adott éneket, illetve bátrabban énekelnek a hívek, ha látják ők is a zenekarvezető intéseit, mozdulatait, szájának mozgását. A zenekarvezető mindenképpen lássa, hogy a szentélyben mi történik, hogy ez alapján igazodni tudjon a liturgikus történésekhez.
Az akusztikai szempontokat is ajánlott figyelembe venni. A gitárnál sokat számít, hogy merre fordul vele, illetve milyen magasan ül vagy áll a zenész. Ha a hívek felállnak, mi pedig elöl ülünk (hangosítás nélkül), és bontva játszunk egy éneket, akkor jó eséllyel a hátsó sorokban nem fogják rendesen hallani a gitárt. Az akusztikus szólóhangszereknél (furulya, fuvola, vonósok főleg) ez kevésbé probléma – az ő hangszereik helyzete kevésbé határozza meg a hangjuk terjedését.

A hangszerek behangolása nagyban befolyásolja a zenei élményt. Ehhez egyrészt fontos, hogy amikor megérkezünk a templomba, vegyük ki a hangszerünket a tokjából, hogy felvegye a templom hőmérsékletét. Ha ez megtörtént, akkor a szentmise kezdete előtt pár perccel ejtsük meg a hangolást! Különösen a téli időszakban lehet nagy hőmérsékleti eltérés a próba helyszíne (fűtött hittanterem) és a hideg templom között. Ilyenkor az is előfordulhat, hogy a felajánlási ének előtt ismételten szükségessé válik a hangolás.

Ha szentségimádáson szolgálunk, akkor a következőkre érdemes odafigyelnünk: amikor az atya az Oltáriszentséget kihelyezi, akkor énekeljünk olyan éneket, ami szigorúan Jézusról, lehetőleg az Oltáriszentségben való jelenlétéről szól. Emellett hívhatjuk a Szentlelket, amit megtehetünk még a szentség kihelyezése előtt, vagy a krisztusi ének eljátszása után. A szentségimádás általában
szentségi áldással ér véget – egyeztessünk az atyával, hogy mikor szeretné az áldást adni: az áldás ideje alatt csöndben térdeljünk! Az áldás után az Oltáriszentséget visszahelyezi az atya a tabernákulumba, ez alatt jó, ha játszunk egy záróéneket.

Számunkra nagy segítséget nyújt, hogy a zenei szolgálat megkezdése előtt együtt imádkozunk a zenekarral. Ezzel egyrészt tudatosítjuk magunkban, hogy szolgálunk, és nem koncertezünk; Istennek zenélünk és nem magunknak vagy a híveknek; felajánljuk a szolgálatunkat (a tökéletlenségeivel együtt); áldást kérünk a zenénkre, jelenlétünkre. Mi az alábbi imát szoktuk imádkozni, de bátorítunk minden zenekart, hogy írjátok, imádkozzátok meg a hozzátok legközelebb álló imát!

„Szentlélek Isten! Kérünk Téged, hogy áldd meg zenei szolgálatunkat! Add, hogy jelenlétünkben minden megpendített húr, minden kiénekelt hang imádsággá váljon, és a Te nagyobb dicsőségedre legyen! Nagy Szent Gergely pápa, egyházi zene védőszentje, könyörögj érettünk! Amen.”

Hivatkozások: