Börtöneim cipelő szökevény,
Itt lakik bennem az árny és a fény,
Lángja az égnek, foglya a jégnek,
Sár-testű szívemben angyalok élnek.

Törvényed sejtem a sejtjeimen,
Bármerre mennék, le nem vehetem,
Minden nap kérdez: - Mondd, hol is tartasz?
Mire jutsz majd, mikor vége a dalnak?

Én vagyok az, aki mondom: - Nem megyek!
Utólag mindig csak Elébed térdelek.
Tanulom: Nélküled élni nem lehet.
Őrizd a lépteimet!

Hosszú az út, míg az égig elér,
Mégiscsak menni kell valamiért.
Végig kell járnom hazugság nélkül,
Vinni a sorsom, míg egyszer elévül.

Újra és újra, és nap nap után,
Keresztülvágva ezer éjszakán,
Hirdetni mégis, hinni, hogy vár
Bennünk a béke, csak megszülni fáj.

De jöttödre ébredünk egy tiszta reggelen,
Gyönyörű ajkadon igazi dal terem.
Te leszel végre itt minden a mindenen,
Te leszel lépteimen az Úr.

Jöttödre ébredünk egy tiszta reggelen,
Gyönyörű ajkadon igazi dal terem.
Tudom már, Nélküled élni nem lehet.
Őrizd a lépteimet!

Hosszú az út, míg az égig elér,
Itt lakik bennem az árny és a fény,
Ma is megkérdez: - Mondd, hol is tartasz?
Mire jutottál a végén e dalnak?

Mondd, mire jutottál?
Hazatalálhatnál rég már!